Színház
A POSZT jelöltjei
2019.03.12.
A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére.
Elhunyt Székhelyi József színművész
2018.08.22.
Elhunyt 71 éves korában Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező - tudatta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a művész az egyik alapítója volt.
Augusztusban is látható a Bonnie & Clyde című musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon
2018.08.03.
Augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Bonnie & Clyde című musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ezt követően a produkciót Debrecenben is bemutatják - hangzott el az M1 aktuális
Az Opera megtartja a Billy Elliot 29 előadását
2018.06.17.
A Magyar Állami Operaház megtartja Billy Elliot című produkciójának 29 előadását, a június-júliusra tervezett 44 alkalomból 15-öt törölni volt kénytelen a sajtóvita nyomán visszaesett érdeklődés miatt - közölte Ókovács Szilveszter
„Ádázul vicces és elképesztően bizarr”
2018.06.13.
Magyarországon 2018. június 21-én látható először, Jez Butterworth virtuóz nyelvezetű és kacagtatóan fekete humorú darabja, a MOJO a Belvárosi Színházban Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Schruff Milán, Csőre Gábor,
Négy premierrel érkezik az Orlai Produkciós Iroda a nyáron
2018.06.06.
Az Orlai Produkciós Irodánál hagyománnyá vált, hogy a nyár folyamán a Belvárosi Színházban és az ország több színházi eseményén is új bemutatókkal lepi meg a közönséget. 2018-ban is hasonlóképp tesz.
A Rocksuli című musicalt mutatja be a Madách Színház szeptemberben
2018.04.27.
A Rocksuli című produkciót tűzi műsorra a Madách Színház szeptemberben Szirtes Tamás rendezésében. Andrew Lloyd Webber legújabb, hármas szereposztásban látható musicaljének bemutatóját szeptember 21-én, 22-én és 23-án tartják.
A Broadwayn is debütált a Harry Potter-darab
2018.04.24.
A Broadwayn is sikerrel debütált a hétvégén a Harry Potter és az elátkozott gyermek című darab. J. K. Rowling, a színmű társszerzője, a Harry Potter-regények írója a New York-i premieren
Trianon-rockoperát mutatnak be június 22-én és 23-án a Hősök terén
2018.03.26.
Trianon címmel nagyszabású rockoperát mutatnak be június 22-én és 23-án a fővárosi Hősök terén. A több száz szereplőt felvonultató darab rendezője, a szövegek összeállítója Koltay Gábor, a zeneszerző Koltay Gergely.
Zserbótangó címmel tart bemutatót az Újszínház
2018.03.20.
Esztergályos Cecília és Tordai Teri főszereplésével bemutatóra készül az Újszínház április 6-án: a Zserbótangó című darabot tűzik műsorra, Dörner György rendezésében.
Peter Brook 93 évesen saját darabját vitte színre Párizsban
2018.03.10.
Peter Brook 93 évesen újra rendez Párizsban: a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotója ezúttal saját színdarabját vitte színre, amelyet egy több mint hetven évvel ezelőtti afganisztáni útja ihletett.
Először látható Magyarországon A rajnai sellők című opera
2018.02.15.
Először látható Magyarországon Jacques Offenbach A rajnai sellők című operája február 24-től az Erkel Színházban, Anger Ferenc rendezésében.
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel