Zene
Visszatér Budapestre a Depeche Mode
2017.06.21.
A Depeche Mode tagjai a minap jelentették be, hogy jövő télen folytatják jelenleg is futó világkörüli turnéjukat, amelynek programja főként a tavasszal megjelent, Spirit lemezük anyagára épül. Az észak-amerikai fellépések
Gene Simmons levédetné az ördögvillát
2017.06.14.
Gene Simmons, a Kiss zenekar magyar származású basszusgitáros-énekese, nagybani platformcipő-tulajdonos és hivatásos vérköpő rockzenész úgy gondolta, ideje tenni valamit az ellen, hogy az emberek csak úgy, minden további nélkül ördögvilláznak
Meghalt Szénich János, a Hobo Blues Band egykori gitárosa
2017.06.13.
65 éves korában elhunyt Szénich János, a Hobo Blues Band, az Edda Művek, a Non-Stop, a Juventus egykori gitárosa. A zenész halálhírét Földes Hobo László jelentette be a Facebook-oldalán. Az
Az Oasis slágere ismét halhatatlan lett
2017.06.05.
Noel Gallagher felajánlotta a Don't Look Back in Anger c. szám jogdíjait a manchesteri terrortámadás áldozatainak, írja az NME. Az Oasis egyik legismertebb számát feldolgozta többek között a Coldplay is
A Nagy-Szín-Pad! győztese 2017-ben a Lóci játszik
2017.05.30.
A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben a Lóci játszik nyerte, így idén a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Strand Fesztivál, a
Meghalt Chris Cornell
2017.05.18.
52 éves korában Detroitban meghalt Chris Cornell, a Soundgarden és az Audioslave énekese, jelentette be a zenész képviselője. Az AP hírügynökség által ismertetett közleményben Brian Bumbery a „hirtelen és váratlan”
Meghalt Robert Miles
2017.05.12.
Mindössze 47 éves volt. A Children című számát valószínűleg mindenki hallotta már.
80 celeb rappel az Animal Cannibals új klipjében
2017.04.21.
Magdi anyus, a Quimby, Scherer Péter, Cseh Laci, Kiss Gergely... Be is fejezzük a klipben szereplők névsorát, mert nincs értelme, tényleg sokan vannak. Ezért is szórakoztató ez a formátom -
Átadták az idei Artisjus-díjakat
2017.03.29.
A könnyűzenei kategóriákban László Attila, Likó Marcell, Dévényi Ádám (posztumusz), a komolyzenében Eötvös Péter és Tornyai Péter, a magyarnóta-szerzők közül Szirmai László vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda
Átadták a Fonogram-díjakat – ők az idei nyertesek
2017.03.02.
Fenyő Miklós életműdíjas lett, a Lóci játszik pedig az év felfedezettje. Többek között Rúzsa Magdi és a Hősök is büszkélkedhet egy-egy szép díjjal.
Sokkal több George Michaelt hallgatunk, mióta meghalt
2017.01.21.
Hatalmas mértékben megugrott George Michael zenéjének eladása az Egyesült Államokban a halála óta. Míg a december 25. előtti héten mindössze 1000 darab albumot vettek tőle, ez december utolsó hetében elérte
Elhunyt George Michael
2016.12.26.
Elhunyt George Michael. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál.
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel