Könyvek
Magyar szörnyhatározó a világ legjobb mesekönyvei között
2016.09.22.
A Bibedombi Szörnyhatározó bekerült a világ 170 legjobb mesekönyve közé. A szokatlan formában íródott könyv a gyerekek félelmeiről szól, mégis szórakoztató és aranyos.
Meghalt Csoóri Sándor
2016.09.12.
Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író.
Magyar könyvek utaznak Kínába
2016.08.22.
Magyarországot a közép-kelet-európiai országokkal közösen díszvendégnek hívták a 2016. augusztus 24. és 28. között megrendezendő Pekingi Könyvvásárra. Az esemény a tavalyi évben 260 ezer látogatót vonzott a világ 82 országából.
Mely könyvek a legnépszerűbbek?
2016.08.19.
A nyár teljes erejével megérkezett, és vele a könnyed nyári olvasmányok is felkerültek a Bookline júliusi sikerlistájára. Első helyet vívott ki egy napló, amelynek szerzője azt kéri, hogy tegyük tönkre
A könyv a megmaradás eszköze
2016.08.15.
A könyv lehet a megmaradás eszköze történelmileg, politikailag, emberileg és a hitben is – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere május 19-én a Varsói Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján, amelynek díszvendége
Könyvajánló lányoknak
2016.07.21.
Nem mindegy, hogy milyen regényeket adunk a fiatal lányok kezébe. Ha szeretnénk velük megkedveltetni az olvasást, de egyben kedves, tanulságos és értelmes történetekkel akarjuk megörvendeztetni őket, akkor ezzel a könyvcsokorral
In memoriam Esterházy Péter
2016.07.17.
Jelentős író távozott a magyar írótársadalomból: életének 66. évében, méltósággal viselt betegség után elhunyt Esterházy Péter Kossuth-díjas író, publicista. Esterházy Péter kötődése a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-hez tartozó Szigligeti
Nyaralni se lehet jót könyv nélkül!
2016.07.15.
Még mielőtt degeszre tömné a bőröndjét, nézze, milyen olvasnivalókat szedtünk össze, amik közül érdemes lesz párat beszuszakolni a táskába. Ezek a könyvek garantáltan elővehetők lesznek strandolás közben, de akkor is
Könyvajánló: kamaszok ajánlatai kamaszoknak - Bogi ajánlása
2016.06.30.
Amikor elkezdtem a kamaszoknak szóló nyári könyvajánlón dolgozni, az jutott eszembe, hogy elmegyek az ifjúsági könyvtárba, és egyszerűen megkérdezek egy szakembert. Aztán megláttam a fa alatt ücsörgő, a családi buli
Könyvajánló: kamaszok ajánlatai kamaszoknak - Lili ajánlása
2016.06.28.
Amikor elkezdtem a kamaszoknak szóló nyári könyvajánlón dolgozni, az jutott eszembe, hogy elmegyek az ifjúsági könyvtárba, és egyszerűen megkérdezek egy szakembert. Aztán megláttam a fa alatt ücsörgő, a családi buli
Tíz művet jutalmaztak a Digitális Könyvnyomtatási Pályázaton
2016.06.19.
Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási Pályázaton, melyet már nyolcadik alkalommal hirdettek meg. A díjakat június 12-én adták át a 87. Ünnepi Könyvhéten. A zsűri által díjazásra
Könyvajánló: kamaszok ajánlatai kamaszoknak - Kira ajánlása
2016.06.11.
Amikor elkezdtem a kamaszoknak szóló nyári könyvajánlón dolgozni, az jutott eszembe, hogy elmegyek az ifjúsági könyvtárba, és egyszerűen megkérdezek egy szakembert. Aztán megláttam a fa alatt ücsörgő, a családi buli
Mancs a bajban! Te is segíthetsz a menhelyen élő állatokon (X)
2024. 05. 09. 12:29
Negyedik alkalommal szervezi meg május 11-12-én (szombaton és vasárnap) a Mancs a bajban! nevű állateledel-gyűjtő akcióját a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány. A jótékonysági kampány keretében az INTERSPAR áruházakban több mint 30 állatvédő szervezet közreműködésével gyűjtenek száraztápot, konzervet, kutyaszalámit, alumínium tasakos nedves eledelt, jutalomfalatot, állatfelszereléseket és tisztító szereket a menhelyeken élő kutyák, macskák támogatására.
Debreceni páros: megnyílt a második INTERSPAR hipermarket (X)
2023. 11. 27. 08:00
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.
Kollégramm: fordítóeszköz segít megérteni munkatársai gondolatait
2023. 04. 14. 12:00
„Ő miért ilyen? Most miért viselkedik így? Soha nem fogom megérteni ezt az embert!”. Tegye a szívére a kezét, a munkahelyén ön is jó párszor feltette már ezeket a kérdéseket.
“Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” - megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala (x)
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt Nagyváradon
2024. 04. 30. 15:54
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel - közölték az MTI-vel